Essl Social Prize


Martin és Gerda Essl mindig is a szociális aktivitások elkötelezett hívei voltak. A sok kisebb és nagyobb, már megvalósult kezdeményezés (pl.: aknaszedő megmozdulás Horvátországban) révén született az ötlet, hogy egyesítsék a sokféle támogatást, és egyúttal intézményesítsék is azt – így jött létre az Essl Social Prize. A díjat 2007-ben alapították, s a következő év márciusában adták át az első nyertesnek az egymillió eurót érő elismerést. Az Essl Social Prize az első olyan nemzetközi díj, melyet privát szociális kezdeményezéseknek, vagy szociális vállalkozásoknak adnak, a hatékony projektek és ötletek esélyegyenlőség megteremtésében játszott kiemelkedő szerepének elismeréseként.

Martin és Gerda Essl Privát Alapítvány biztosítja az Essl Social Prize pénzügyi hátterét, azt a biztos alapot, ami szükséges a díj következő években történő kiosztására.

Az Essl Social Prize segítségével az Essl család folyamatos és fenntartható támogatást kíván adni azon személyeknek, alapítványoknak, aki maguk is segítségre szoruló emberekkel, csoportokkal foglalkoznak. A díj különlegessége abban rejlik, hogy a kiválasztott projekt megvalósításában is részt vállal az Essl Privát Alapítvány, így biztosítva a projekt szociális és gazdasági szempontok szerinti tökéletes kivitelezését.

Vladimír Spidla, EU biztos a díjjal kapcsolatban 2008. júliusában elmondta: „ A szociális kohézió akkor valósul meg, amikor az egész társadalom kifejezi elkötelezettségét. Az államnak vannak bizonyos felelősségi körei, de a privát kezdeményezések, mint például az Essl Social Prize tudja igazán megmutatni milyen különbségek vannak polgárok és cégek között. Ezek az erőfeszítések formálhatják Európát! Az Essl Social Prize, mely embereket segítő projekteket támogat, meggyőzően bizonyítja az Európai szolidaritás létezését.”

 A potenciális díjazottakat a nevezési bizottság javaslata alapján válasszák ki. A végső döntést a díj odaítéléséről, egy szakmailag kompetens választási bizottság hozza, akik a korábbi díjazottak véleményét is kikérik. A kijelölt szociális projekteknek a következő szigorú kritériumoknak kell megfelelniük:

- magas színvonalú szociális projekt

- az elsődleges cél a szükség enyhítése

- annak biztosítása, hogy a támogatás nagyobb része a szociális projekt megvalósítását szolgálja (lehetőleg alacsony legyen az adminisztrációs rész)

2009. díjazott projektje:

„A fogyatékkal élő emberek méltóságteljes megöregedéséért“

Szekeres Tiborné 22 évvel ezelőtt hozta létre az „Egyenlő esélyekért!“ alapítványt. A kezdeményezés alapja, hogy súlyosan fogyatékos fiának szeretett volna jobb életfeltételeket biztosítani. Időközben több lakó- és munkahely jött létre a fogyatékkal elő emberek számára, amelyekben többféle módon látják el a rászorulókat. Ezek az intézmények az integrációs elv szerint a súlyosan-, illetve a halmozottan fogyatékos emberek számára egyénre szabott ápolást, támogatást nyújtanak.

A Szekeres Tiborné által létrehozott szervezet abban különbözik a többitől, hogy az új gondozási koncepciókat és megoldási lehetőségeket kipróbálják, és azokat a jövőben professzionálisan meg is valósítják.

Az Essl Social Prize pénzügyi eszközeinek segítségével egy öregek otthonát alapítanak a szellemi és / vagy lelki sérült, idős emberek számára.

A cél az, hogy ezeknek az embereknek egy olyan otthont hozzanak létre, amelyben figyelembe veszik különleges igényeiket öregkorukban is, és egészen a halálukig méltó ellátásban részesülhetnek.

Az otthon a már meglévő intézmény közvetlen közelében fog felépülni Csömörön (Budapest).

Az Egyenlő Esélyekért! alapítványról

Szekeres Erzsébet fia 1976-ban halmozottan sérülten született. Az asszony biztosra vette, hogy Tibor az akkori viszonyok között nem tud majd emberhez méltó életet élni. Mikor fia hat éves lett, rájött arra, hogy gyermeke egyszer fel fog nőni, neki is fel kell építenie jövőjét, de azt nincs mire alapoznia, ugyanúgy, ahogy a többi hasonló helyzetben élő hátrányos helyzetű fiatalnak. Nincsenek munkahelyek, melyek befogadnák őket, nincs iskola számukra és felnőttként nem lesz hol lakniuk. Ez volt az a pillanat, amikor felismerte, hogy mind a gyermekeknek, mind a szülőknek harcolniuk kell jogaikért, a társadalmi egyenlőségért, az emberhez méltó életért.

A szervezési munkák első éveiben minden nyáron egy hónapot külföldön töltött. Ott lehetősége nyílt hasonló programok megtekintésére. 3-4 év elmúltával Budapesten sikerült megszereznie egy óvoda épületet a helyi önkormányzattól. 1982-ban Budapestről hazafelé menet észrevette, hogy az út mentén hatalmas használaton kívüli TSZ-földek találhatók. A TSZ-től végül is sikerült ingyen megszereznie egy 5 holdas földrészt céljai megvalósítására. A kisszövetkezeti törvény hatálybalépésének (1986) első napján negyedmilliós hitellel megalapította az Összefogás Ipari Szövetkezetet, mely induláskor 13 sérült fiatalnak és 2 szülőnek adott munkát.. Ezzel egy olyan, az egész országra kiterjedő programot hozott létre, melynek célja sérült emberek segítése tanfolyamok szervezésével, munka- és lakáslehetőségek biztosításával. Csömörön, lakóhelyén, egy komplex rehabilitációs központot épített fel a sérülteknek, mely munkahelyként, szálláshelyként működik. Mára az országban 16 területen mintegy 570, súlyos szellemi és fizikai fogyatékkal élőnek biztosít munkát a Szekeres Erzsébet vezette, időközben szövetkezetből átalakult, Összefogás Rehabilitációs Kiemelten Közhasznú Társaság, és az Egyenlő Esélyekért! Alapítvány, amely 2000-ben alakult, 76 gondozottnak ad otthont. A két szervezet szorosan együttműködik az egymást kiegészítő tevékenységek szervezésében.

Alapítványban élőkről:

Sz. Erzsébet (Böbi)

1957-ben született. Szülei lemondtak róla, ezért állami gondozásba került.

Sokáig nevelőszülőknél nevelkedett, ahol súlyos bántalmazásoknak és megrázó élményeknek volt kitéve. Sok nevelőszülőnél élt, míg végül a gyámhivatal a Pomázi Gyermek és Ifjúságvédelmi Intézetben vette.

Innen 18 éves korában a Sződligeti Szakosított Szociális Otthon került. Az egyik legmegrázóbb élménye ebből az intézményből, hogy kopaszra vágták a haját. Rendkívül zsúfolt szobákban voltak elhelyezve a lakók és sok megalázás érte.

Böbi szocializációja nagyon hiányos volt a hányattatott körülmények és élethelyzetek miatt, ugyanakkor nagyon erős segítőszándék volt már akkor is benne. A sződligeti intézetben sokszor mosdatta, ápolta a bentlakókat, hogy segítse őket ezzel is.

2000-ben került a Csömöri Rehabilitációs Centrumba. Hosszú időbe telt, amíg a bizalmát sikerült elnyerni a Centrum munkatársainak, segítőinek. Saját higiénéjét és a lakószobájának rendben tartását is megtanulta, még ha nem is volt egyszerű.

Elvégzett az intézmény szervezésében egy konyhai segédmunkás képzést és azóta is az intézmény konyháján dolgozik szorgalmasan és eredményesen.

Böbi nagyon gondoskodó és központi figurája intézménynek.

Sz. József

Józsi története éppúgy szól családjáról és édesanyjáról, mint az őt ért sérelmekről. Józsi teljesen egészséges fiúgyermeknek született. Sajnos édesanyja nagyon elhanyagolta a fiú folyamatosan visszatérő fülgyulladásait, ezért Józsi 1 éves korára elvesztette hallását. Ekkor intézetbe került.

Testvére szívbillentyű problémával született, ezért a kórházba hagyták szülei. Miután megoperálták, teljesen egészséges lett és örökbe fogadták őt.

Következő testvére szintén egészségesnek született, de sajnos 16 éves korában elgázolta egy autó, és életét vesztette.

Ekkor az édesanya az intézetből magához vette Józsit. Mivel az állami gondozásban felhalmozódott egy életkezdésre szánt összeg Józsi számára, azt az édesanya elvette. Ezt Józsi sérelmezte, ezért elmeosztályra záratta. Innen került a csömöri intézménybe.

Rendkívül problémás fiatalember volt kezdetben, hiszen az ő esetében is a szocializációs hiányok, viselkedési problémák, kommunikációs problémák mindennapi nehézséget jelentettek. Ezzel együtt megindult egy normalizációs folyamat az ő esetében is, hiszen érezte, érezhette, hogy biztonságban és támogató környezetben él az intézményben.

5 év elteltével feleségül vett egy lányt. Született egy egészséges kislányuk és ma már önállóan, az intézményen kívül élnek boldogan.

További kezdeményezés:

Essl Social Index

Az Essl Social Prize kiegészítéseként egy új kezdeményezés is napvilágot látott, amely a „Change not Charity“ mottónak megfelelően a szociális magatartás javulását eredményezi. Ez a kezdeményezés az Essl Social Index továbbfejlesztése.

Jelenleg nincs nemzetközi szinten szociális mutató. Ezért az Essl Social Index-el egy nemzetközi szintű értékelési rendszer valósul meg, amely lehetővé teszi, hogy a szociális viszonyok mérhetővé és összehasonlíthatóvá legyenek. Hasonlít a PISA tanulmányhoz, amely bizonyíthatóan pozitívan befolyásolta az OECD országok művelődési politikáját.

A szociális indikátorok (jelzők) segítségével egyszerű és érthető „térképek“ készülnek, amelyekről egy pillanat alatt látszik, hogy mennyire különbözőek mind a törvények, mind pedig az életfeltételek a különböző országokban élő hátrányos helyzetű emberek számára. Pontosan a gyermekekről, a nőkről, az idősebb emberekről, a fogyatékkal élő emberekről, a kisebbségről vagy nagy szegénységben élőkről van szó.

Az Essl Social Index azonban nem csak a bauMax érdeme. Civilszervezetekkel és érdekképviseletekkel kialakított szoros munkakapcsolat eredménye mindez. Cél az, hogy nemcsak a különböző szociális rendszerekben mutatkozó jogtalanságok és hézagok kerüljenek kimutatásra, hanem megoldási javaslatokat nyújtson és innovatív ötletekkel szolgáljon. Pontosan arról van szó, hogy a legjobb gyakorlati példák kerüljenek elsajátításra.

Az első indikátorrendszer a 27 EU tagállam fogyatékkal élő embereinek társadalmi körülményeit mutatja be. A lényeges indikátorokat a fogyatékkal élő emberek problémáival foglakozó intézményekkel együtt készítik el. A végeredmény a nyilvánosság számára is bemutatásra kerül.

A következő években az Essl Social Index-ről rendszeresen tájékoztatva lesz a nyilvánosságot, amely folyamatosan újabb országokra és újabb hátrányos helyzetű csoportokra lesz kiterjesztve.

A bauMax szociális felelősségvállalása

A jelenlegi pénzügyi- és gazdasági válság heves vitákat váltott ki, miszerint a kizárólag nyereségorientált vállalatok felelősek a jelenlegi globális szcenerárióért. A managerek kereszttűzbe kerültek. A politikusokat és a gazdaság mozgatóit a lakosság nagyrésze korruptnak tartja. A krízis legyőzéséhez új, hosszútávú gazdasági modellekre van szükség.

A következő évek kihívása egyrészt a bizalom megszerzése, másrészt pedig a társadalom érdekében történő intézkedések meghozatala. Ezokból kifolyólag a vállalkozók napjainkban sokkal inkább kötelesek gyakorolni a szociális felelősségvállalást.

A gazdasági ügyvitel társadalmunk része, ezért a gazdaság mozgatóinak érdekeltnek kell lenniük a társadalom hosszútávú megerősítésében, és nem csupán a rövidtávú nyereségmaximalizálásra kell törekedni.

Vállalkozóként a felelősségvállalás annyit tesz, hogy az eredmények nem csupán gazdasági mutatókkal legyenek mérhetők, hanem figyelembe kell venni szociális és ökológiai vonatkozásokat is.

Change not Charity

A bauMax és a tulajdonos Essl család hagyománya, hogy integráló kezdeményezőként lépjen fel, és a gazdasági eredményeket szociális tudatossággal kösse össze. Mindez a vállalat elvi alapállásában megfogalmazódik, és már évek óta az üzleti élet mindennapjainak részét képezi.

A szociális koncepciók és modellek nemcsak a pénz előteremtésére koncentrálódnak, hanem tartós változást is eredményeznek. A mottó így hanzik: Change not Charity.

Ennek példája:

A bauMax humánprogramja:

A bauMax már több mint 25 éve elkötelezetten segíti a fogyatékkal élő embereket. A cél az, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy a fogyatékkal élők erősségeikkel és gyengeségeikkel együtt is a társadalom részét képezik, és támogatást nyújtson a mindennapokba való beilleszkedéshez.

A program a következő súlypontokat tartalmazza:

1. valós partnerkapcsolat:

Minden egyes bauMax áruház együtt dolgozik egy regionális, a fogyatékkal élő emberekkel foglalkozó szervezettel, akikkel közös akciókat szerveznek, mint pl.:

- árusítóhelyek biztosítása szezonálisan

a vásár összbevétele a szervezeté

- bauMax akciósnap

A partnerszervezethez tartozó fogyatékkal élő emberek közül néhányan egy napot dolgoznak valamely bauMax áruházban

- speciális bauMax barkácstanfolyamok

- vezetési- és festőworkshopok az Essl Museum-ban

2. A fogyatékkal élő szervezetek, mint szolgáltató partnerek:

A partnerszervezetek némelyike különböző szolgáltatásokra specializálódott, pl.: a park és a zöld területek rendbentartása, ápolása, amelyeket a bauMax igénybe vesz és fizet érte. Ezáltal további lehetőséget biztosít a bauMax az együttműködő szervezeteknek.

3. Fogyatékkal élő emberek foglalkoztatása és gyakorlati lehetőségek:

Jelenleg kb. 200 fogyatékkal élő munkatárs dolgozik konszern szinten a bauMaxnál. A tapasztalat azt mutatja, hogy mindamellett, hogy az összetartás és a csapatszellem erősödik, a munkatársak közérte javul, a fluktuációsráta pedig csökken.

Kezdeményezések:

klímaváltozás / energiamegtakarítás:

Napjaink gazdasági eseményei összefonódnak az egész világ lakosságát érintő ökológiai keretfetételekkel és a rendelkezésre álló energiaforrások csökkenésével. Jelenleg a lakosság 20 %-a használja a meglevő erőforrások 80 %-át. Ennek következménye a közelgő klímaváltozás és az energia növekvő költségei.

A vállalat számára ebben az esetben is fontos a felelősségvállalás, és az élettér fenntartása, illetve a következő generácó érdekében lépni kell. Családi vállalkozásként a bauMax ezt különleges ügyként kezeli, és példaértékű magatartást mutat. Ennek érdekében néhány évvel ezelőtt energiamegtakarítás témában egy új kezdeményezést indított el. Az intézkedések nemcsak a vásárlóknak szólnak, hanem a bauMax vállalatként maga is aktív etéren.

Egyfelől arról van szó, hogy a vállalaton belül energiamegtakarítási intézkedések kerülnek bevezetésre. Ez vonatkozik valamennyi bauMax áruház hatékony megvilágítási koncepciójának kiépítésétől kezdve, az új áruházak alternatív energiaforrásainak felhasználásáig. Már két áruházban alkalmaznak hőszivattyúkat, a harmadik ilyen típusú áruház pedig április 29-én nyílik Salzburgban.

Energiatakarékos megvilágítással akár 30 % áramot is megspórolhatunk. Azokban az áruházakban, ahol hőszivattyúk lettek beépítve, a szén-dioxid kibocsátás 78 %-al csökkent, amely ez egy áruház esetében 100 000 kg-ot jelent.

Másrészt pedig, a vásárlókat energiamegtakarítás témában információs eszközökkel, új termékekkel és speciálisan képzett energiatanácsadók alkalmazásával kell segíteni.

További kérdések esetén rendelkezésre áll:

Schmidt Barbara

Tel.: 06/1-219 4115


az Essl Social Prize oldalra